2012. november 8., csütörtök

Elvarázsoltak :)

A Tildás babák és díszek. Olyan bájosan esetlenek. A szüreti bálra kellett néhány asztali díszt készítenem és fogalmam sem volt mi legyen rajta a központi elem. A madár ugrott be elsőnek, de mi a csodából készítsem el? Horgolni 15 madarat nem volt időm sem energiám, így bukkantam a Tildás madarakra és gyorsan varrtam is belőle 20 db-ot. Ebből 15 db elment az asztali díszekkel, amiket természetesen elfelejtettem fényképezni, 1-1 a gyerkőceim társává szegődött, ez a három pedig úgy döntött velem marad és modellt áll :) Imádtam varrni őket, bár az ívek varrása nagy kihívás még nekem, de tetszettek és egyre jobban tetszenek. És gyakorlásnak is tökéletes választás volt. Ők azok:

 Ez a levendulás anyag most a kedvencem, legszívesebben mindent ebből varrnék :) de visszafogom magam és már úgyis elmúlt a szezonja.

És a babák, amik tényleg olyan bájosan esetlenek, hogy nem lehet nem rajongani értük :) Nem hagyhattam ki. Piri lett a prototípus, sajnos a testanyag választás óriási melléfogás volt, iszonyúan szenvedtem vele, a piros anyag nem tartozott a kedvenceim közé, de kicsi lány ezt választotta, mert természetesen az első baba mindig neki készül :) Aztán a haja, háááát ez a gombostűs-rátekerős módszer nekem nem jött be, béna kis frizura lett, olyan szigorú-nevelőnős. Bár már megbarátkoztam vele és egyre jobban tetszik, de ez a módszer akkor sem az enyém, a következő már sokkal egyszerűbben, gyorsabban elkészült és szebb lett. A szabásmintát is átszabtam, a következő már  más fazon lesz, remélhetőleg szebb, csak érkezzenek meg végre a szépséges anyagaim. Szóval Ő Piri:



Kisfiam mikor meglátta: "Anya, ennek a babának túl nagy a feneke és túl kicsi a cicije!!!!" - 4,5 évesen! Úristen mi lesz később? :))) jót nevettünk rajta.

A következő baba Lili :) Nem az átdolgozott szabásminta alapján, hanem teljesen új. A testanyag most egy régi "kinőtt" szoknyám, hihetetlenül jól bevált, öröm volt vele dolgozni, a színe hagy némi kívánnivalót, de azért nem rossz. Minőségileg viszont egy álom, nagyon enyhén elasztikus, éppen csak annyit enged, hogy szépen kitöltse a tömőanyag. A haját pedig egy kis töprengés után először összevarrtam 2 sütőpapír között, majd ezt a csíkot rögzítettem a fejére. Az a jó benne, hogy mindenféle frizurához jó lehet, csak máshol kell elkezdeni a felvarrást. Ha valakit érdekel, szívesen segítek, bár gondolom nem én találtam fel a spanyolviaszt :)


Együtt:


A háttér nem a legjobb, de most már mindegy :(

Remélem még a héten nekiállhatok a társakat megvarrni, bár annyi karácsonyi apró kütyü van még mindig félben, hogy ááááááá... Amíg be nem fejezem, nincs baba :)

Nincsenek megjegyzések: